Az ízlésünk végtelenül szubjektív. Van, aki rajong a spenótért, és van, aki ki nem állhatja. Mégis hiszek abban, hogy megfelelő alapanyagból, megfelelő szakértelemmel szinte bármi elkészíthető úgy, hogy élmény legyen fogyasztani – igen, még a spenót is. A fekete kávé pedig különösen jó terep arra, hogy megfigyeljük ezt a jelenséget.
Mindannyian másképp érzékeljük az ízeket, ezért teljesen természetes, hogy ami egyikünk szerint fantasztikus, a másik szerint középszerű. A specialty kávék világában azonban létezik egy érdekes fordulat: vannak versenyek – például a Barista Championship vagy a Brewers Cup –, amelyek célja a lehető legobjektívebben megállapítani, melyik kávé a „legjobb”.
Ez elsőre furcsának tűnhet egy olyan területen, amely ennyire személyes élményekre épül. De amikor verseny kávéról beszélünk, már nem elég, hogy „finom” legyen. Itt elkezdjük szétszedni a kávét alkotóelemeire, hogy megértsük, pontosan mitől jó. Olyan ez, mint az irodalomban a verselemzés: élvezhetjük a vers hangulatát anélkül, hogy tudnánk, hogyan működik, de az emberben ott él a vágy, hogy megértse a háttérben zajló folyamatokat.
A kávénál ezt úgy tesszük meg, hogy megvizsgáljuk:
● a savasság mennyiségét és minőségét,
● az édességet,
● a textúrát (a „testet”),
● az ízjegyeket,
● a komplexitást,
● az utóízt,
● és végül azt, hogyan változik a kávé hőmérséklet-változás közben.
Ezek a szempontok segítenek eltávolodni attól, hogy „nekem ez ízlik”, és közelebb kerülni ahhoz, hogy szakmailag mi számít jó kávénak. A versenyzés azonban még ennél is tovább megy: itt már nagyon magas minőségű tételeket vizsgálunk, és olyan finom részletekig bontjuk le az italt, amelyek a legtöbb hétköznapi kávézás során nem kerülnek előtérbe.
A rendszer objektív: pontszámok alapján sorolják a kávékat kategóriákba. Sokszor azonban itt jön a csavar. Előfordulhat, hogy egy kávé minden szempont szerint kiemelkedő (például 90+ pontos), mégsem igazán „finom”. És persze ennek az ellenkezője is megtörténhet: egy alacsonyabb pontszámú kávé illata, első benyomása sokkal kellemesebb lehet a laikus számára, miközben szakmailag nem állja meg a helyét – vagy egy bizonyos hőmérséklet alatt teljesen szétesik.
A lényeg végül nem is az, hogy technikailag melyik a „legjobb” kávé, hanem az, hogy miért vesszük le a polcról. Egy délutáni, nyugodt kávézáshoz egészen más elvárásaink vannak, mint egy világbajnoki felkészüléshez.
És talán éppen ez adja a kávé szépségét: egyszerre lehet szakmai kihívás és személyes élmény – attól függően, miből szeretnénk kihozni a legtöbbet.