Ez a nap örökre meghatározó dátum marad az életemben. A Brewers Cup döntője előtt egyetlen gondolat járt a fejemben: ha már idáig eljutottam, szeretnék felállni arra a bizonyos dobogóra. Nem elsősorban mások miatt, hanem mert szerettem volna bizonyítani saját magamnak, hogy képes vagyok rá.
Reggel az Embassy csapatával
Korán reggel, pontban 6 órakor összeültünk az Embassy-s csapattal, hogy az utolsó pillanatban még egyszer megkóstoljuk a különböző pörköléseket. Vakon kóstoltunk, elemeztünk, jegyzeteltünk – végül a 8 napos pörkölés bizonyult a legjobb formában lévőnek.
Felírtuk az egyező ízjegyeket, én pedig gyorsan átolvastam, memorizáltam őket. A több tízkilós őrlővel és a kis eszközeimmel felszerelkezve indultunk el a verseny helyszínére.
A színpadon
Ahogy felmentem a színpadra, onnantól minden felgyorsult. Leőröltem a kávét, kipakoltam a kellékeket, és már bent is voltam a felkészülési időben a stage-en. A bírákra azonban még várni kellett – közel harminc percet –, ami csak fokozta a feszültséget.
Aztán egyszer csak elkezdődött.
Ahogy kimondtam az első mondatot, valami egészen elképesztő érzés tört rám. Nem izgultam. Nem kapkodtam. Meglepő módon tökéletes nyugalom telepedett rám, és egyszerűen élveztem minden másodpercét annak a tíz percnek.
Olyan volt, mintha a világ legtermészetesebb beszélgetését folytatnám a bírákkal – mint vendégekkel, akik hozzám érkeztek kávézni.
Nem szerepet játszottam, hanem önmagamat adtam. Minden tudásom, energiám és tapasztalatom abban a pár percben összpontosult. Olyan pillanat volt, ami ritkán adatik meg az embernek: amikor érzed, hogy a helyeden vagy, pontosan ott, ahol lenned kell.
Egy kellemes borzongás futott végig rajtam. Tudtam, hogy ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni.
Az eredményhirdetés
Az eredményhirdetésnél a hatodik helytől kezdve folyamatosan ismételgettem magamban a saját nevemet – próbáltam felkészülni bármire. Ám a nevemet nem mondták.
Aztán már csak hárman álltunk ott. Ekkor rájöttem: elértem a célomat, felkerültem a dobogóra.
Amikor azonban a harmadik hely sem az enyém lett… már éreztem, hogy valami egészen valószerűtlen történik.
Megnyertem a Magyar Brewers Cupot.
Nem szégyellem, könnybe lábadt a szemem. Még ma is nehéz teljesen felfognom, hogy ez megtörtént – főleg úgy, hogy akkor még csak fél éve dolgoztam baristaként. Fél év alatt hihetetlenül hosszú utat tettem meg, rengeteget tanultam, rengeteget fejlődtem.
A csapat, akik nélkül nem sikerült volna
Senki sem ér el ilyet egyedül.
Köszönöm az Espresso Embassy csapatának, hogy végigkísérték a felkészülésemet, segítettek, támogattak.
Volt, aki helyre tett, ha kellett. Volt, aki növelte az önbizalmamat. Volt, aki hagyta, hogy kibontakozzak. Mindannyian hozzátettek ahhoz, aki ma vagyok – és ahhoz, amit a verseny napján nyújtani tudtam.